|
Együttműködési Nyilatkozatot aláírt felek találkozója
|
|
2009. June 5. 12:30
A tajvani betétbiztosító Central Deposit Insurance Corporation (CDIC) elnöke, Fred Chen úr egynapos budapesti látogatásra érkezett az Országos Betétbiztosítási Alaphoz (OBA).
A 2005. június 24-i Együttműködési Nyilatkozat aláírói - egyben a Betétbiztosítók Nemzetközi Szövetségének (IADI) két alapító tagja - rendszeres konzultációkban állapodott meg betétbiztosítási rendszereik továbbfejlesztése és az általános tapasztalatcsere érdekében.
A CDIC-t a világ egyik legtapasztaltabb intézményeként tartják számon a pénzügyi kockázatok és problémás bankok kezelésére alkalmazott eljárások terén.
Az OBA részéről dr. Székács Péter ügyvezető igazgató, valamint helyettese, dr. Fekete-Győr András fogadta a delegációt.
Székács Péter beszédében hangsúlyozta, hogy a világ pénzügyi rendszereinek mostanában tapasztalható válságjelenségei kiemelten szükségessé teszik a szakmai együttműködést még olyan földrajzilag egymástól távol eső intézmények között is, mint a tajvani CDIC, illetve az OBA. Időszerű példaként említette, hogy 2008 októberében a magyar kormány több más országhoz hasonlóan - ideértve Tajvant is - teljes körű állami garanciát vezetett be a betétbiztosítási értékhatárt meghaladó betétrészekre. A korábbi - összegében limitált - ugyanakkor hiteles rendszerhez való visszatérés igazi kihívást jelent mindkét ország számára.
A megállapodás óta eltelt időszakot áttekintve Székács Péter a rendszeres információ- illetve tapasztalatcserét, a közös kutatási feladatokat emelte ki, amelyek a közös munka révén még közelebb tudták hozni egymáshoz a partnerintézményeket.
Chen elnök úr nagy jelentőségűnek nevezte, hogy az OBA-val kötött megállapodásban az általa vezetett intézmény elsőként működhet szakmailag együtt olyan európai IADI-taggal, amely eredményei kapcsán világszerte elismert szereplő betétbiztosítási körökben.
Chen úr bemutatta a tajvani bankrendszerben elmúlt évben végbement fejlődést és vázolta a CDIC-re az elkövetkező években váró stratégiai feladatokat. Hangsúlyozta, hogy megfelelő törvényi felhatalmazások és a biztonsági háló szereplői között kiépített kapcsolatrendszerek nélkül nincs egészséges, jól működő pénzügyi rendszer.
Az aláíró felek újra megerősítették, hogy az Együttműködési Nyilatkozat megfelelően szolgálja az eredeti célkitűzéseiket.
Chen elnököt budapesti látogatása során fogadta Varga Csaba, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete főigazgatója.
 Együttműködési Nyilatkozatot aláírt felek találkozója |