Országos Betétbiztosítási Alap

Megvédte a betéteseket biztosító vagyontömeget az OBA

 

Jogerősen lezárult a 15 évvel ezelőtt, a Realbank Rt. részvényesei által az OBA ellen indított perekhez tartozó utolsó eljárás is. Az OBA Realbankoz kapcsolódó, 100 százalékos pernyerési aránya azt mutatja, hogy a betétbiztosítás teljes mértékben a jogszabályi feladatainak eleget téve, valamennyi esetben jog- és szakszerűen járt el, egyúttal a jog eszközével is megvédte a betétesek kártalanítását szolgáló vagyontömeget a jogosulatlan kifizetési igényektől.


A bank 1999-es bezárását követő betétesi kártalanítással egy időben kisebbségi részvénytulajdonosok és bankkötvényesek több csoportja indított pert az OBA ellent. Az OBA akkori eljárása jelentős indulatokat keltett a részvényesek körében, egyúttal a bankszektorban is ellentmondásos megítélésű volt. A bankszanálások hazai előfutárának tekinthető Realbank esetében az OBA – akkori jogszabályi felhatalmazása alapján – tőkével szállt be a bankba, mely később e körülménytől függetlenül sem tudta elkerülni a bezárást. Az ezt követő közel 14 ezer betétes OBA általi kártalanítása mellett mintegy 900 fő, a bankban tulajdoni hányaddal rendelkező részvényesek, valamint kötvénytulajdonosok - a felszámolási eljárásban kapott megtérülésükön túl - további kártérítési pereket indított az OBA-val szemben. E pereket a bíróság kivétel nélkül megalapozatlannak ítélte és az OBA-nak adott igazat.

A banki részvényesek utolsó, 587 fős csoportja által indított, a bíróság által 2009. október 2-án jogerősen megalapozatlannak minősített követeléshez kapcsolódó perköltség tárgyáról szóló bírói döntés is azt mutatja, hogy az OBA a törvényi előírásokat betartva, a szakmai normák szerint járt el. A perben a bíróság 2013 júniusában jogerősen 10 millió forint perköltséget ítélt meg az OBA javára.

A magyarországi bankbezárások történetében egyedül a Realbankhoz kapcsolódóan indultak perek az OBA ellen, egyúttal a most lezárult per volt a leghosszabb OBA-val szembeni jogi eljárás.