Nyomtatás
Sajtóközlemény
 
  
A mai naptól megkezdi és 20 munkanapon belül befejezi az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet betéteseinek kártalanítását. A kártalanítás során a betétesek (mind a magánszemélyek, mind a vállalkozások) személyenként maximálisan 100 ezer eurónak megfelelő, 28 962 000 forint kártalanítást kaphatnak.
 
 
2012. június 1-jével a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete visszavonta a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet működési engedélyét, egyúttal elrendelte az intézmény végelszámolását. A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. tv. (Hpt.) június 19-én kihirdetett módosításával az OBA a mai naptól felhatalmazást kapott arra, hogy nemcsak felszámolás, hanem a végelszámolás elrendelése esetén is megkezdje a betétesek kártalanítását. A törvénymódosítás már a Soltvadkerti Takarékszövetkezet jelenleg folyamatban lévő végelszámolásában is lehetővé teszi az OBA közbelépését.
 
„A mai naptól a betéteseknek nem kell sorban állniuk azért, hogy hozzájussanak pénzükhöz, az OBA kártalanítást ugyanis nem kell igényelniük, az automatikus. Magánszemélyeknek egymillió forintig – a Magyar Posta kézbesítési szabályai szerint - házhoz visszük a kártalanítást, csak az afölötti összeggel rendelkezőknek kell valamelyik közreműködő partnerünk, Posta vagy OTP Bank fiókját felkeresniük.” – mondta Fekete-Győr András, az OBA ügyvezető igazgatója.
 
 
Az OBA a minél gyorsabb kártalanítás érdekében a kifizetést három csatornán keresztül végzi:
A kártalanítás módjai magánszemélyek részére:
A nagy összegű készpénz-felvétel és tartás biztonsági kockázatot jelenthet, ezért az OBA felhívja az ügyfelek figyelmét, hogy körültekintően járjanak el.  
 

Jogi személyek részére

Az OBA hirdetményt tesz közzé a kártalanításról. A hirdetmény a Takarékszövetkezet fiókjaiban és honlapján, valamint az OBA honlapján (www.oba.hu) megtalálható, továbbá a holnapi napon a Magyar Nemzet, a Népszabadság, valamint a Petőfi Népe napilapokban lesz látható. Az érdeklődők mától hívhatják az OBA kedvezményes tarifájú éjjel-nappali ügyfélszolgálatát a 06-40-918-918-as kék számon, mely a kártalanítás teljes ideje alatt az ügyfelek rendelkezésére áll.  

#          #          #
További információ:
Tóth István, OBA, kommunikációs vezető
Mobil: 30-491-2820
E-mail:Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. 
 
 
A szerkesztő figyelmébe
OBA
Az EU területén bejegyzett hitelintézetekben elhelyezett bankbetéteket az alapítás országában létrehozott nemzeti betétbiztosítási intézmény biztosítja. 1993 óta minden, Magyarországon működési engedéllyel rendelkező hitelintézet (bank, takarékszövetkezet, hitelszövetkezet, lakástakarék-pénztár) köteles csatlakozni az OBA-hoz és csatlakozási, valamint éves díjat fizetni. A hazai bankrendszer stabilitását szolgáló OBA legfőbb feladata, hogy betétbefagyás esetén a felhalmozott vagyonából kártalanítsa a betéttulajdonosokat. A betétbiztosítás érvényes szabályait az OBA honlapjáról (www.oba.hu) letölthető „Iránytű a betétbiztosításhoz” című ügyfél-tájékoztató kiadvány tartalmazza.
 
OBA kártalanítás
Hitelintézet bezárása (köznyelvileg: csődje) esetén a kártalanításra jogosult betétesek részére az OBA 20 munkanapon belül kártalanítást fizet személyenként és hitelintézetenként összevontan, maximálisan 100 ezer euróig. A minden esetben forintban fizetett kártalanítás a befagyott betét tőke- és kamatösszegére egyaránt vonatkozik. A kártalanítás menetéről szóló rövid tájékoztató az OBA honlapján érhető el.
 
Kifizető ügynök bank
Az OBA több magyarországi székhelyű, kiterjedt fiókhálózattal rendelkező hitelintézettel kötött keretszerződést ügynök banki közreműködésre. Ez azt jelenti, hogy nagytömegű kifizetés esetén az ügynök bank(ok) kifizető funkcióval segíti(k) a kártalanítást. Az ügyfelek az ügynökbanknál rendelkezésükre tartott összeget felvehetik készpénzben, elhelyezhetik betétben vagy más megtakarítási termékben a banknál, avagy tovább utalhatják egy általuk megnyitott bankszámlára. Az ügyfélnek mindenképpen fel kell keresnie az ügynökbank valamelyik fiókját.
 
OBA Fogyasztóvédelmi embléma
Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete figyelemmel kíséri: http://www.oba.hu/hu/tagintezeteknek/fogyasztovedelmi-emblema.
OBA tagintézetek
2012. május 31-én 164 tagintézete volt az OBA-nak, 3 lakástakarék-pénztár, 4 hitelszövetkezet, 31 bank és 126 takarékszövetkezet.