Országos Betétbiztosítási Alap

 

Sajtóközlemény

2014. augusztus 6.

 

Az OBA az uniós szabályban előírt húsz munkanapnál sokkal gyorsabban, egy hét alatt adta át a kifizető szervezeteknek a károsultak pénzét. Az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet „f.a.” betéteseinek 97 százaléka részére 7 munkanapon belül postázásra kerültek a személyre szóló elszámolások, az OBA ezzel egy időben átadta kifizető partnereinek a kártalanítás pénzügyi fedezetét. Ennek köszönhetően a betétesek 65 százaléka már fel is vehette pénzét a kártalanításban közreműködő postahelyeken. Több, mint 9 500 betétes, az elszámoló levélben megjelölt takarékszövetkezeti kifizető pénztárakban ütemezetten, ezekben a napokban jut hozzá megtakarításához. 978 betétes kifizetése OBA-n kívüli okokból még tisztázásra vár.

A kártalanítás megkezdésétől számított 7. munkanappal bezárólag az OBA 29.200 orgoványi betétes részére postázta a kártalanítási elszámolást és utalta át a kifizetések fedezetét a Magyar Posta, illetve a kifizetésben résztvevő 33 takarékszövetkezet részére. Az összes érintett, szám szerint 29.266 ügyfél döntő többsége már fel is vehette a legfeljebb 100 ezer eurónak megfelelő (30 835 000 forint) kártalanítását.

A mintegy húszezer főt kitevő, legfeljebb 2,5 millió forint megtakarítással rendelkező magánszemély számára a Magyar Posta múlt hét csütörtöktől kézbesítette a kártalanításokat. A Takarékszövetkezet további 9 584 ügyfele az e hét hétfőtől kézbesített személyre szóló elszámoló levélben értesülhetett arról, hogy ütemezetten melyik takarékszövetkezeti kifizető helyen és mikortól várják a pénze fölötti további rendelkezését. Ezzel az OBA az előírt húsz munkanapnál sokkal gyorsabban, egy hét alatt adta át a kifizető szervezeteknek a károsultak pénzét.

„A korábbi eseteknél is gyorsabb kártalanítás a felkészülési időszakban bekövetkezett adattisztításnak és az előkészületeknek tudható be. Az elmúlt időszak kártalanítási esetei igazolták az OBA által a hitelintézetek számára 2009-ben előírt betétadat-szolgáltatás szükségességét. Ennek a jövőben még nagyobb szerepe lesz, hiszen 2024-ig az EU betétbiztosítási irányelvével összhangban 7 munkanapra csökken a kártalanítási adatok átadásának és pénzügyi fedezet indításának időkerete.” – mondta Fekete-Győr András, az OBA ügyvezető igazgatója.

A kártalanításra jogosult betétesek 3 százaléka (978 ügyfél) esetében jogi eljárások szükségesek az OBA kártalanítás végrehajtásához (245 esetben hagyatékátadó végzés, 514 esetben gyámhatósági határozat, a Start-számlák esetében a Magyar Államkincstárnál Start-számla nyitása). 171 ügyfél betétjét a Takarékszövetkezet zárolta, ennek felszabadítása érdekében a betéteseknek kell az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezetnél eljárnia. Az OBA ezen felül 48 olyan ügyfelet tart még nyilván, akinek betétje adathiányos és a Takarékszövetkezet igazolására vár.

Az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezetben 1993 előtt elhelyezett (állami garanciás) betétesek feldolgozására és kifizetésére a közeljövőben kerül sor, a Nemzetgazdasági Minisztérium és az OBA közötti megbízás alapján. Ezek a betétek a kifizetés napjáig kamatoznak.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2014. július 4-én vonta vissza az orgoványi központú takarékszövetkezet tevékenységi engedélyét és felügyeleti biztosok kirendeléséről is döntött, akik a takarékszövetkezet helyzetének felmérése után tettek javaslatot a július 25-én kihirdetett felszámolásra.

Az OBA kártalanítással kapcsolatban az érdeklődők továbbra is hívhatják az OBA helyi tarifával, éjjel-nappal működő ügyfélszolgálatát a 06-40-918-918-as kék számon, mely a kártalanítás teljes ideje alatt az ügyfelek rendelkezésére áll.

#          #          #

További információk:

Tóth István, kommunikációs vezető, OBA

Mobil: +36-30-491-2820

Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

A szerkesztő figyelmébe

Az OBA

Az EU területén bejegyzett hitelintézetekben elhelyezett bankbetéteket az alapítás országában létrehozott nemzeti betétbiztosítási intézmény biztosítja. 1993 óta minden, Magyarországon működési engedéllyel rendelkező hitelintézet (bank, takarékszövetkezet, hitelszövetkezet, lakástakarék-pénztár) köteles csatlakozni az Országos Betétbiztosítási Alaphoz (OBA) és csatlakozási, valamint éves díjat fizetni. A hazai bankrendszer stabilitását szolgáló OBA legfőbb feladata, hogy betétbefagyás esetén a felhalmozott vagyonából kártalanítsa a betéttulajdonosokat. A betétbiztosítás érvényes szabályait az OBA honlapjáról letölthető „Iránytű a betétbiztosításhoz” című ügyfél-tájékoztató kiadvány tartalmazza: http://oba.hu/images/stories/downloads/iranytu/iranytu.pdf

A kártalanítási folyamat

Hitelintézet felszámolása/végelszámolása esetén a kártalanításra jogosult betétesek részére az OBA 20 munkanapon belül kártalanítást fizet személyenként és hitelintézetenként összevontan, maximálisan 100 ezer euróig. A minden esetben forintban fizetett kártalanítás a betét tőke- és kamatösszegére egyaránt vonatkozik. A kártalanítás menetéről szóló tájékoztató az OBA honlapján érhető el: http://oba.hu/hu/betetvedelem/kartalanitas-menete

Hpt.

Az OBA működését szabályozó, 2013. évi CCXXXVII. törvény a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról.

OBA fogyasztóvédelmi embléma

Az OBA által biztosított banki termékek könnyen felismerhetőek a 2012. március 1-jétől kötelezően feltüntetendő betétbiztosítási fogyasztóvédelmi embléma által. Az embléma használatát hitelintézeti ellenőrzései során az OBA ellenőrzi, a Magyar Nemzeti Bank figyelemmel kíséri: http://www.oba.hu/hu/tagintezeteknek/fogyasztovedelmi-emblema.

OBA tagintézetek

 

2013. december 31-én 157 tagintézete volt az OBA-nak, 4 lakástakarék-pénztár, 4 hitelszövetkezet, 34 bank és 115 takarékszövetkezet.