Sajtóközlemény

2014. december 11.


Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) ma kezdte el a Tisza Takarékszövetkezet betéteseinek kártalanítását és az érintett ügyfelek többsége várhatóan karácsonyig meg is kapja a pénzét. A százezer forintig terjedő kártalanítási összeget házhoz viszi a Magyar Posta, az efölötti összegekről pedig értesítést kapnak a betétesek, amelyből tájékozódhatnak az átvétel módjáról. Az ügyfelek éjjel-nappal hívható telefonszámon kérhetnek további információkat az OBA ügyfélszolgálatától.

Az OBA a mai napon indította el a Tisza Takarékszövetkezet betéteseinek kártalanítását, miután tegnap a Magyar Nemzeti Bank elrendelte a takarékszövetkezet végelszámolását.

„Az Országos Betétbiztosítási Alap megfeszítetten dolgozik a Tisza Takarékszövetkezet érintett betéteseinek kártalanításán, akik várhatóan még Karácsony előtt a pénzükhöz juthatnak majd” mondta el Tóth István, az OBA kommunikációs vezetője.

A takarékszövetkezet ügyfelei egyenként legfeljebb 100 ezer eurónak megfelelő, 30.705.000 forintot kaphatnak, függetlenül attól, hogy magánszemélyről vagy vállalkozásról van szó.

Hasonlóan a korábbi kártalanítási esetek érintettjeihez, a Tisza Takarékszövetkezet betéteseinek sincs jelenleg teendőjük, a kártalanítást az OBA-tól automatikusan megkapják. Az érintettek pontos tájékoztatásának érdekében az OBA honlapján (www.oba.hu) új ügyfélportál is indult, melynek segítségével a betétesek hamarosan nyomon követhetik a kártalanítás folyamatát, kinyomtathatják a kártalanítási elszámolásukat és további fontos információkat is találnak. Emellett az érdeklődők éjjel-nappal hívhatják az OBA ügyfélszolgálatát a 06-40-918-918-as kedvezményes tarifájú kék számon, mely a kártalanítás teljes ideje alatt az ügyfelek rendelkezésére áll.

Az OBA a honlapján (www.oba.hu) részletes hirdetményt tesz közzé a kártalanításról. A hirdetmény megjelenik a Magyar Nemzet, a Népszabadság, az Új Néplap és a Petőfi Népe pénteki számában, továbbá a Tisza Takarékszövetkezet fiókjaiban kerül kifüggesztésre.

Magánszemélyek minél gyorsabb kártalanítása érdekében az OBA három kifizetési csatornán keresztül juttatja el a kártalanítást:

· 100 ezer és 2,5 millió forint között a postai kézbesítőtől kapnak értesítést, hogy melyik postán tudják a betétesek felvenni az őket megillető összeget. Ezen belül 100 ezer forintig a postás házhoz viszi a kártalanítási összeget.

· 2,5 és 5 millió között OBA Betétbiztosítási Kártya útján. A kártyát és a hozzá tartozó PIN-kódot tartalmazó borítékot, valamint a kifizetési elszámolást külön postai küldeményként állandó lakcímükön kapják kézhez a betétesek. A kártyával felveheti az összeget az OTP Bank bankjegykiadó automatáinál (napi limit maximálisan 800 ezer forint), vagy egy összegben az OTP fiókjaiban és a postahivatalokban.

· 5 millió forint felett az ügyfél rendelkezhet bármely OTP Bank fiókban az őt megillető kártalanításról – ez lehet betétlekötés, átutalás vagy készpénzfelvétel.

Összeghatártól függetlenül a jogi személyek, egyéb szervezetek és az egyéni vállalkozók – a kifizetési elszámolás és a tájékoztató postai átvételét követően – az OTP Banknak az ügyfél által kiválasztott fiókjában vehetik fel a kártalanítás összegét.