63 ezer betétest kártalanított az OBA 2014-ben

Sajtóközlemény 2015. január 21. Tavaly is gyorsan és megbízhatóan működött a hazai betétbiztosítás Az Országos Betétbiztosítási Alap 2014-ben összesen kilenc hitelintézet esetében több mint 63 ezer betétest kártalanított – derült ki a szervezet éves összeállításából. A kártalanításokra fordított összes kifizetés meghaladta a 119 milliárd forintot. Az átvett adatállományok alapján a kifizethető betétek tulajdonosainak döntő többsége 20 munkanapnál jóval hamarabb pénzéhez jutott. 2014-ben összesen kilenc hitelintézet esetében volt szükség a betétesek kártalanítására Magyarországon. Az év során bezárt hat hitelintézet mellett a korábbi évekhez kapcsolódóan is voltak kártalanítások. A kifizetések több mint 63 ezer károsultat érintettek mintegy 119 milliárd forint értékben – derült ki az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) éves összesítéséből. A… Read More

Continue Reading

Tisza Takarékszövetkezet: Holnaptól pénzükhöz jutnak a betétesek

There are no translations available. Sajtóközlemény 2014. december 15.   Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) és a Magyar Posta megfeszített munkájának eredményeként mindössze 5 munkanappal a végelszámolási eljárás megindítását követően, holnaptól megkezdődnek a tényleges pénzügyi kifizetések a Tisza Takarékszövetkezet betétesei számára. A 2,5 millió forintot nem meghaladó követelések esetében keddtől kézbesíti a Posta az értesítéseket, 100 ezer forintig pedig magát a kártalanítási összeget. Az ügyfelek éjjel-nappal hívható telefonszámon kérhetnek további információkat az OBA ügyfélszolgálatától. „Az Országos Betétbiztosítási Alap és a Magyar Posta megfeszített munkájának eredményeként rekordidő alatt sikerült feldolgozni a Tisza Takarékszövetkezet betéteseinek adatait. Ennek köszönhetően az első kártalanított betétesek már kedden kézhez vehetik megtakarításukat, vagy elhelyezhetik azt valamilyen biztonságos… Read More

Continue Reading

Tisza Takarékszövetkezet: Holnaptól pénzükhöz jutnak a betétesek

Sajtóközlemény 2014. december 15.   Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) és a Magyar Posta megfeszített munkájának eredményeként mindössze 5 munkanappal a végelszámolási eljárás megindítását követően, holnaptól megkezdődnek a tényleges pénzügyi kifizetések a Tisza Takarékszövetkezet betétesei számára. A 2,5 millió forintot nem meghaladó követelések esetében keddtől kézbesíti a Posta az értesítéseket, 100 ezer forintig pedig magát a kártalanítási összeget. Az ügyfelek éjjel-nappal hívható telefonszámon kérhetnek további információkat az OBA ügyfélszolgálatától. „Az Országos Betétbiztosítási Alap és a Magyar Posta megfeszített munkájának eredményeként rekordidő alatt sikerült feldolgozni a Tisza Takarékszövetkezet betéteseinek adatait. Ennek köszönhetően az első kártalanított betétesek már kedden kézhez vehetik megtakarításukat, vagy elhelyezhetik azt valamilyen biztonságos megtakarítási termékben” – mondta el… Read More

Continue Reading

Ügyfélportál

There are no translations available. Ha meg szeretné tudni, hogy hol tart az Ön OBA kártalanítása, próbálja ki az OBA új ügyfélportálját! A betétesek minél jobb kiszolgálása érdekében újonnan kifejlesztett ügyfélszolgálati modul segítségével Ön gyorsan és könnyen hozzájuthat kifizetési elszámolásához, illetve már a postai értesítés kézhezvételét megelőzően megtudhatja mennyi kártalanításra számíthat. Kattintson és töltse le az információkat! https://ugyfelszolgalat.oba.hu/partners.aspx  

Continue Reading

Ügyfélportál

Ha meg szeretné tudni, hogy hol tart az Ön OBA kártalanítása, próbálja ki az OBA új ügyfélportálját! A betétesek minél jobb kiszolgálása érdekében újonnan kifejlesztett ügyfélszolgálati modul segítségével Ön gyorsan és könnyen hozzájuthat kifizetési elszámolásához, illetve már a postai értesítés kézhezvételét megelőzően megtudhatja mennyi kártalanításra számíthat. Kattintson és töltse le az információkat! https://ugyfelszolgalat.oba.hu/partners.aspx  

Continue Reading

Tisza Takarékszövetkezet: Karácsonyig várhatóan mindenki megkapja a kártalanítást

Sajtóközlemény 2014. december 11. Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) ma kezdte el a Tisza Takarékszövetkezet betéteseinek kártalanítását és az érintett ügyfelek többsége várhatóan karácsonyig meg is kapja a pénzét. A százezer forintig terjedő kártalanítási összeget házhoz viszi a Magyar Posta, az efölötti összegekről pedig értesítést kapnak a betétesek, amelyből tájékozódhatnak az átvétel módjáról. Az ügyfelek éjjel-nappal hívható telefonszámon kérhetnek további információkat az OBA ügyfélszolgálatától. Az OBA a mai napon indította el a Tisza Takarékszövetkezet betéteseinek kártalanítását, miután tegnap a Magyar Nemzeti Bank elrendelte a takarékszövetkezet végelszámolását. „Az Országos Betétbiztosítási Alap megfeszítetten dolgozik a Tisza Takarékszövetkezet érintett betéteseinek kártalanításán, akik várhatóan még Karácsony előtt a pénzükhöz juthatnak majd” – mondta el… Read More

Continue Reading

Három Hitelintézet betéteseit kártalanítja az OBA

Sajtóközlemény 2014. december 11. A mai naptól megkezdi és 20 munkanapon belül befejezi az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) a Tisza Takarékszövetkezet betéteseinek kártalanítását is. A takarékszövetkezet ügyfelei egyenként legfeljebb 100 ezer eurónak megfelelő, 30 705 000 forintot kaphatnak, függetlenül attól, hogy magánszemélyről vagy vállalkozásról van szó. Eközben a Széchenyi István Hitelszövetkezet, valamint a Széchenyi Kereskedelmi Bank már zajló kifizetései összesen 4043 ügyfelet érintenek. A három egymással párhuzamosan zajló kártalanításban az OBA fizetési kötelezettsége mintegy 31,5 milliárd forint. Az OBA rendelkezik a gyors kifizetésekhez szükséges forrásokkal. Tisza Takarékszövetkezet: kezdődik a kártalanítás Az OBA a mai napon elindítja és várhatóan Karácsony előtt befejezi a Tisza Takarékszövetkezet betéteseinek a kártalanítását, miután a Magyar Nemzeti… Read More

Continue Reading

Hétfőtől elkezdődik a Széchenyi Kereskedelmi Bank betéteseinek kártalanítása

Sajtóközlemény Azonnal közölhető! (Budapest, 2014. december 5.) 2014. december 8-tól kezdődik a Széchenyi Kereskedelmi Bank betéteseinek kártalanítására szolgáló 20 munkanapos időszak. Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) maximálisan 30 705 000 forint kártalanítást fizet a betétesenként, függetlenül attól, hogy magánszemélyek, vagy vállalkozások. 2014. december 5-én a Magyar Nemzeti Bank visszavonta a Széchenyi Kereskedelmi Bank működési engedélyét, egyúttal elrendelte az intézmény végelszámolását. A betéteseknek nem kell sorban állniuk, az OBA kártalanítása kapcsán ugyanis nincsen teendőjük. A kártalanítás kifizetéséről szóló elszámolást az ügyfelek a következő napokban fogják postai úton megkapni. Az OBA a minél gyorsabb kártalanítás érdekében a kifizetést három csatornán keresztül végzi. A kártalanítás módjai magánszemélyeknek § 1 millió Ft alatt – postai… Read More

Continue Reading

A Széchenyi Kereskedelmi Bank betéteseinek kártalanításáról

KÖZLEMÉNY   A Magyar Nemzeti Bank H-JÉ-I-535/2014. sz. határozatában a Széchenyi Kereskedelmi Bank (székhelye: 1126 Budapest, Nagy Jenő utca 12,) tevékenységi engedélyét visszavonta és elrendelte a bank végelszámolását. Ennek következtében a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (Hpt.) alapján az OBA 2014. december 8-án megkezdi és 20 munkanapon belül befejezi a betétesek részére a kártalanítás kifizetését. Kártalanítási összeg Az említett törvény alapján az OBA a névre szóló betét- és 2014. december 5-ig számított kamatköveteléseket személyenként legfeljebb 100 000 eurónak megfelelő 30 705 000 forintösszegig fizeti ki. Az átváltás a 2014. december 5-i MNB devizaárfolyamon történik. A kártalanítási igényt nem kell bejelenteni! A kifizetés alapját a bank nyilvántartásában… Read More

Continue Reading

A Széchenyi István Hitelszövetkezet betéteseinek kártalanításáról

KÖZLEMÉNY   A Magyar Nemzeti Bank H-JÉ-I-528/2014. sz. határozatában a Széchenyi István Hitelszövetkezet (székhelye: 8900 Zalaegerszeg, Kossuth Lajos u. 62-64.) tevékenységi engedélyét visszavonta és a bíróság elrendelte a Hitelszövetkezet felszámolását. Ennek következtében a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (Hpt.) alapján az OBA 2014. december 5-én megkezdi és 20 munkanapon belül befejezi a betétesek részére a kártalanítás kifizetését. Kártalanítási összeg Az említett törvény alapján az OBA a névre szóló betét- és 2014. december 4-ig számított kamatköveteléseket személyenként legfeljebb 100 000 eurónak megfelelő 30 688 000 forintösszegig fizeti ki. Az átváltás a 2014. december 4-i MNB devizaárfolyamon történik. A kártalanítási igényt nem kell bejelenteni! A kifizetés alapját a… Read More

Continue Reading